princess onidaa

lélekszörnye majdnem mindenkinek van. talán a buddhistákat és a jediket kivéve :) elfojtott indulatokkal táplálkozik. szépen lassan megeszi a lelket, aztán továbbáll és csak végtelen üresség marad a helyén. hiába tanultam meg erősnek mutatkozni,  és úgy tenni, mintha minden rendben lenne... ez csak maszk, ami kivül van. belül meg a szörny. ha szabad folyást tudnék engedni az érzelmeimnek, ki tudnám magam őrjöngeni ha feszült vagyok,  ordítani amikor ahhoz van kedvem, vagy sírni amikor rámjön, elküldeni a picsába aki azt aki rászolgál és tennék rá hogy ki mit gondol, nem lennék ennyire túlkontrollált... akkor nem élne meg bennem a szörny és marcangolás nélkül lelépne. de túl büszke vagyok. szerintem aki erős, az emelt fővel elviseli a sérelmeket, és én nem akarok gyengének látszani. pedig igazából nem is nekem kellene szégyelnem magam, hanem annak aki megbánt...