Tudod, én úgy érzem, hogy viszonylag sokat beszélgettem már "én"-nel. Számomra nagyon fontos. Talán sokkal fontosabb mint hinné. "Ő"-ről is beszélgettünk... nem keveset. Bár ez inkább egyoldalú, mert ezekre általában nem tudok mit mondani. Úgy érzem, hogy egy profi ragadozónak nem adhatok tanácsot én, aki kis hörcsögként egy kislány csapdájában élek. Esetenként a rácsokon keresztül mozizom, hogyan is élnek a nagy ragadozók... de a saját kis ketrecemben reménykedek, hogy talán majd egyszer én is megnövök, és kijutok abba a világba...
Sosem éreztem úgy, hogy lenne bármi alapom megmondani mi lene a jó. Így nem is nagyon tettem. De amit látok, az az, hogy egy kisnyuszi, egy magasra nőtt, csámpás kisnyuszi, összetört egy farkast. Pusztán a lelkén át. És ez nics így jól. A természetnek nem ez a rendje. Felborult itt valami, aminek éppen ideje volna, hogy helyre álljon. A farkasok nem hajolnak meg a nyulak előtt.
Ideje volna, hogy észbekapjon az a ragadozó, és átvegye a helyét a világban.
Szenvedett eleget, nyalogatta a sebeit éppen eleget. Legyen mostmár elég erős, és harapja ketté azt a nyuszit, aztán lépjen tovább az éjszakában, hiszen várja a telihold, és a fiatalság kalandjai.
A farkasok farkasokkal élnek. Nem pedig nyulakkal.
Ezt a tévedést kellene kijavítani, egyszer és mindekorra. Mert boldog élet nem vár a fajtörő állatokra. Csak szenvedés...

Megértelek. Én egy körrel már előbbre járok. Már el tudok szakadni tőle. A szerelem nagy lutri. Nem tudhatjuk, hogy mikor válsztunk helyesen. Úgy gondolom, hogy ha az ember egy kapcsolatban már nem érzi jól magát ( egy darabig még lehet és kell is próbálkozni ) tovább kell lépni. Eljön mindenhol az az utolsó csepp a pohárba amikor azt mondod, hogy ezt nem csinálod tovább, így nem akarsz már élni, neked ez nem kell. Nem tudod megmondani pontosan, hogy mi volt az ami miatt elég lett. Én most 23 évet hagyok magam mögött. Nem egyszerű, de megalázottan, szeretet nélkül nem lehet és nem is kell élni. Ha egyszer lealázott megteszi többször is. Inkább a bizonytalan mint ez. Nehéz, de jól gondold át hányszor adsz még esélyt, mert lehet, hogy a másiknak már nem ér sokat a kapcsolat csak neked nem árulja el. Egy kicsit az embernek az eszére is kell hallgatnia nemcsak a szívére.

Ez olyan, hogy a szerelem mögött ott van a hódítási vágy. Ha nem kellesz eléggé, titkon be akarod bizonyítani, hogy talán mégis. Merthát az nem lehet, hogy ENGEM nem szeret!!! Ragaszkodsz hozzá, pedig ha ő kepesztene utánad, nem biztos, hogy ennyire értékes lenne számodra. Én ilyenkor mindig megvizsgáltam, hogy ez hajt felé inkább, vagy valós szerelem. Hisz ha nem bízom benne, ha bántott, akkor mi mást szerethetnék benne, mint a "feladatot"? És még akkor nem is beszéltem az érzékiségről. Hááát, az is tud olyan erős vágyódást okozni, ami már szinte szerelemnek hihető.
Sokféleképp be tudja csapni magát az ember.
Sokmindent szerelemnek nevez az ember.

Én is így voltam. Nagyon rossz volt a barátom mellett, mert nem úgy bánt velem, mintha szeretett volna. Mégis szörnyű volt kimondani, hogy vége, és azt hittem, soha nem felejtem már el. Hónapokig nem is tudtam...
De aztán jött más, és elfeledtette velem. Ez nem megy egyik napról a másikra... Adj időt magadnak, és a szívednek, hogy rendbe jöjjön.